Szerző

Bartos Erika Pro Familiis-díjas meseíró pályája a kétezres évek elején indult. Szeretetteljes könyveit a legkisebbek rögtön a szívükbe zárták, műveinek szerepe tetten érhető a magyar gyerekirodalom kétezres évek elején tapasztalt felvirágzásában. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, ez volt az első diafilm, melyet digitális technikával gyártottak. A katicalányt és a csigafiút a szerző bábok formájában is megvarrta, a bábkiállítás számos helyszínre kapott már meghívást.

Közismert mesesorozatai mellett számos – a nyilvánosság számára kevésbé ismert – könyvet illusztrált és írt súlyos betegséggel küzdők segítésére: daganatos, leukémiás, szervátültetett, szívbeteg, autista és fogyatékkal élő gyerekek mindennapjait feldolgozva, minden bevételről lemondva. Hiánypótló karitatív könyveiért, sokrétű jótékony tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült, a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt oklevelét is átvehette, majd 2017-ben a Csillagbusz című kötetért az Év Gyermekkönyve díjban részesült. Művei több nyelven megjelentek, munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. Bartos Erika több évvel ezelőtt elindított egy önálló akciót is, melynek keretében minden évben két alkalommal, gyereknapon és karácsonykor mesekönyv- és játékcsomagokkal támogatja azon jelentkező óvodákat, akik anyagi kereteik szűkössége miatt szívesen fogadják azt. A szerző kizárólag saját forrásból végzi karitatív tevékenységét, sosem kért és nem is kapott állami támogatást vagy szponzori anyagi segítséget.

Diplomáját a BME Építészmérnöki karán szerezte, kitűnő eredménnyel, a Magyar Építész Kamara és Budapest Főpolgármesteri Hivatalának különdíjával. Építészmérnöki végzettsége miatt könyveiben hangsúlyos szerepet kap az épített környezet. Hoppla meséi című könyvében Pécs városát mutatta be a kisebbeknek, elnyerve Pécs város Pro Civitate kitüntetését. A szerző a főváros építészetét is feldolgozta 2016-ban, a mesekönyvek világából kilépve építészeti albumot adott közre Budapest titkai címmel, saját grafikáival illusztrálva. A kötettel elnyerte a Szép Magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját. Brúnó Budapesten című sorozatában a fővárost mutatja be gyerekszemmel. A sorozat kiérdemelte az építész szakmai irányából érkező elismerést, a Sivatagi Kőrózsa-díjat, melyet a 19. Nemzetközi Építészkongresszuson adtak át. 

 

DÍJAK

2022: Sivatagi Kőrózsa-díj

2020: Author of the Year elismerés az Editura Casa kiadótól

2019: A Bogyó és Babóca – Speed Colors társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet 

2018: Janikovszky Éva-díj 

2018: A Bogyó és Babóca – Grabolo társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet 

2017: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a zsűri különdíját Hszianban, a 6. Nemzetközi Animációs Fesztiválon

2017: Szép Magyar Könyv Verseny Főpolgármesteri Különdíj a Budapest titkai kötetért

2017: Év Gyerekkönyve Díj (Csillagbusz kötet, illusztrátor)

2017: A Bogyó és Babóca – Brainbox társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet 

2017: A Szívkatéterezésre várok mese ezüst helyezést ért el a Nekem szól! pályázaton

2016: A Bogyó és Babóca – Évszakok társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet 

2016: Aranykönyv-díj a Bogyó és Babóca buborékot fúj kötetért

2016: A Magyar Vöröskereszt elismerő oklevele

2015: „Pro Familiis” díj az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a „kimagasló szakmai tevékenységért”

2015: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat oklevele az Őrangyal mesekönyvért

2014: A Szabadkai Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál Oklevele

2014: Pagony Vándortoll a kortárs gyerekirodalom terén nyújtott meghatározó és egyedülálló alkotói tevékenységéért

2013: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerő oklevele a példamutató önkéntes tevékenységért

2013: Múzeumbarát elismerés Székelyudvarhelyről a Bogyó és Babóca bábkiállításért

2013: Pro Civitate kitüntetés Pécs városától a kiemelkedő írói és sokrétű egyéb teljesítményért

2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm Premio Cartoon Kids díjat nyert Olaszországban

2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a Kecskeméti Filmfesztivál közönségdíját

2012: A Bátorságpróba című mesekönyv elnyerte az Astellas különdíját

2012: A Hoppla meséi könyv elnyerte a Magyar Turizmus Zrt. elismerését

2012: Isztambuli Könyvfesztivál: Plakett a gyerekeknek nyújtott olvasás-élményért

2011: A Bogyó és Babóca rajzfilm (Kedd Stúdió) elnyerte a Jiangyini Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Rövidfilm díját

2010: Első helyezés a "Tíz év ötven legjobb könyve" szavazás közönséglistáján az Anna, Peti és Gergő könyvsorozatért

2007: Elismerés a Születés Hete létrehozásában való önzetlen közreműködésért

1998: Diplomadíj Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalától

1997: A Magyar Építész Kamara díja

1997: A Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék oklevele a kiemelkedő teljesítményért

1996: Az Építészettörténeti és Elméleti Intézet díja a templomrekonstrukciós tervért

1996: A Középületépítő Rt. Különdíja

1996: Az ÉVOSZ hallgatói díja

1996: A BME Építészmérnöki kar Dékáni Hivatalának elismerése a kiemelkedő tanulmányi eredményért

 

TANULMÁNYOK

2015: Vendéghallgatói félév a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán

2006: Kiadványszerkesztés mesterfokon

2004: Számítógépes grafikai tanfolyam

2002: Lakberendező tanfolyam

1992-98: BME Építészmérnöki Kar

1988-92: Eötvös József Gimnázium

1980-88: Magyar Rádió Gyermekkórusa

 

JELENTŐSEBB KIÁLLÍTÁSOK, FESZTIVÁLOK, MESEPROGRAMOK

2021: Pilisvörösvári Művészetek Háza

2019: Ráckeve, Skarica Máté Városi Könyvtár

2018: Budapest Projekt Galéria

2017: Szeged, Dóm téri adventi vásár

2016: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgaléria

2015: Paks, Csengery Dénes Kulturális Központ

2015: Lendva, Szlovénia

2015: Göteborgi Városi Könyvtár, Svédország

2014: Mosonmagyaróvár, Futura Központ

2014: Szabadka, Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál

2013: London, Magyar Kulturális Intézet, Guildfordi Tanoda

2013: Brüsszel, Balassi Intézet

2013: Gödöllő, Művészetek Háza

2013: Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum

2013: Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria

2013: Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár

2013: Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra

2012: Isztambul, Nemzetközi Könyvfesztivál

2012: Tokió, Nemzetközi Animációs Fesztivál

2012: Budapest, Millenáris - Csiga galéria

2012: Pécs, Tudásközpont - Csorba Győző Könyvtár

2012: Esztergom, Dzsámi

2011: Budapest , FUGA Építészeti Centrum

 

FŐBB MŰVEI

Sorozatok:

Bogyó és Babóca sorozat

2004-től, Pozsonyi Pagony Kiadó
A sorozat történetei Bogyó, a csigafiú, Babóca, a katicalány, és barátaik: a méhecske, a szarvasbogár, a lepkelány kalandjairól szólnak, a szerző saját illusztrációival. 2021-ig 50 kötet jelent meg.
A Bogyó és Babóca sorozatból a Kedd Animációs Stúdió négy évad rajzfilmet készített (2010, 2011, 2014, 2020). A negyedik évadot 2020-ban mutatták be, a covid járvány miatt kis késéssel. 2021-ben megkezdődtek az 5., 6., és 7. évad munkálatai.

Anna, Peti és Gergő sorozat

11 kötet, 2006-2009, Alexandra Kiadó
A sorozat egy öttagú család mindennapjairól szól, a szerző saját illusztrációival. A 11 kötetben összesen 170 mese jelent meg. A sorozat jelenleg nem kapható.

Brúnó Budapesten sorozat

A fővárost gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozatnak 2016 és 2021 között hat kötete jelent meg. A sorozat ingyenes applikáció formájában is elérhető: https://app.brunobudapesten.hu/

Brúnó a Balatonon sorozat

A Balatont gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozat első és második kötete 2022-ben jelent meg, a harmadik, zárókötet 2023-ra várható. 

Brúnó meséi sorozat

Születésnap (2019, Móra Kiadó)

Kistestvérek, nagytestvérek (2019, Móra Kiadó)

Segítő könyvek:

Gombolyag története – Egy shunt-ös kiscica meséje (2021, Shunt-ös életek Alapítvány))

Örök ölelés – Mesekönyv az örökbefogadásról (2020, Szerzői kiadás)

Új élet, új mosoly – Mesekönyv a szervátültetésről (2016, Transzplantációs Intézet)

Csillagbusz – Mesekönyv az autizmusról (2016, AutiSpektrum Egyesület)

Őrangyal – Mesekönyv fogyatékkal élő kisgyerekek mindennapjairól, az elfogadásról, egymás szeretetteljes segítéséről (2014, Máltai Szeretetszolgálat)

Meggyógyult a szívem! - Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet felkérésére, 2014

A Bátorságpróba - A könyv az Őrzők Alapítvány kiadásában jelent meg, daganatos és leukémiás gyermekeknek segítésére. Egyedülálló és hiánypótló kiadvány, Magyarországon gyermekorvosi témában, karitatív céllal ilyen átfogó mű még nem készült, 2012

Szívkatéterezésre várok - Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet felkérésére, 2011

Verseskötetek:

Hógolyó - Gyerekversek (2013)

Zakatoló - Gyerekversek (2011)

Bárányfelhők - Gyerekversek (2010)

Százlábú - Versek óvodásoknak (2009)

Zsákbamacska - Versek óvodásoknak (2008)

Egyéb kötetek:

Születés – (2018, Móra)

Elmúlás – (2018, Móra)

Te is voltál kicsi, dédpapa? – (2016, Szerzői kiadás)

Te is voltál kicsi, dédmama? – (2016, Szerzői kiadás)

Együtt lenni jó! – (2015, Pozsonyi Pagony)

Hoppla meséi – (Pécs városát bemutató mesekönyv a szerző saját illusztrációival)

Balaton - Gyurmaképekkel illusztrált mesekönyv, az Alma Együttes CD-jével (2010, Universal Music)

Csodasakk – meseregény (2007, Alexandra)
Hanna utazásai – meseregény (2006, Alexandra)

Építészeti könyvek:

Budapest titkai, érdekességek nevezetes épületekről – (2016, Szerzői kiadás)

Budapest rajzban – (2016, Szerzői kiadás)

Budapest in drawings – (2016, Szerzői kiadás)


A segítő könyvek kifejezetten azzal a céllal születnek, hogy egy-egy nehéz helyzetben segítséget nyújtsanak. Ezek a művek karitatív jelleggel készülnek, a kezdeményezés legtöbbször az egészségügyi intézményektől, gyógypedagógusoktól, érintett gyermekek szüleitől érkezik…


Kapcsolat A weboldal tartalma engedély nélkül nem másolható, mind a képanyag, mind a szövegek átvételéhez a szerző írásos hozzájárulása szükséges.
Webszerkesztő: Webműhely Kft.